Peter Besenyei

Besenyei Péter magyar gyártású repülőgépe az elmúlt szezonban debütált a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokságon. Péterrel a gépről, a fejlesztésről, az idei évről és a jövőbeni terveiről beszélgettünk.

Hogyan született az új gép ötlete?
A ballószögi Corvus repülőgépgyárat két és fel évvel ezelőtt kerestem meg azzal, hogy tervezzenek és gyártsanak egy repülőgépet kifejezetten a Red Bull Air Race-re. Két évvel ezelőtt kezdte meg a tervezést Voloscsuk András és csapata a Budapesti Műszaki Egyetem repülő-gépész- és polimer tanszék hathatós segítségével. Köszönhetően a magyar szakemberek zsenialitásának, eltökéltségének és a gyár felkészültségének a repülőgép rekord idő, kevesebb mint egy év, alatt elkészült.
Mivel egy vadonatúj típusról volt szó, tudtuk, hogy rögtön elsőre nem lehet tökéletes, azt csak hosszú tesztelések és módosítások után lehet elérni. A berepüléseket Kovács Pál és jómagam végeztük és közben folyamatosan változtattunk rengeteg dolgon, amivel a gép repülési tulajdonsága rohamosan javult.

Mikorra lett bevethető a Corvus?
Az idei év elején a gép elérte azt az állapotot amiről úgy gondoltuk, hogy most már megfelel egy olyan magas színvonalú és komoly követelményeket támasztó versenyen mint a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság. Nagyon szerettük volna már az idénynyitón, Abu Dhabiban a Corvus Racer-rel versenyezni, de sajnos a bürokrácia győzött és az ígéretek ellenére nem kaptuk meg a magyar lajstromszámot. Szerencsére több ország légügyi hatósága jelezte, hogy szívesen lajstromba veszi a gépet, végül egyéb indokok miatt Kanadát választottuk ahová hajóval szállítottuk ki a repülőt. Ez több hetes késést okozott, emiatt kellett az első három futamon a régebbi gépemmel /MXS/ repülnöm.

Milyennek láttad az idei versenyeket?
Abu Dhabiban a verseny napjára az időjárás gyökeresen megváltozott, ami rendkívüli módon megnehezítette a pilóták dolgát. A kevesebb rutinnal rendelkező versenyzők erősebb motorjaik ellenére sem tudtak jó időket menni. Ennek és kis szerencsének is köszönhetően a harmadik helyet csíptem el. Az idei évtől amerikai szerelőm van - Jim Reed - akinek köszönhetően végre rendelni tudtunk egy erősebb, tuningolt motort. Ő tudta, hogy hol és kitől és mit kell rendelnünk. Ennek leszállítását a budapesti futamra ígérték, de addig gyakorlatilag gyári (kb. 320 lóerős) motorral kellett felvenni a küzdelmet az élversenyzők 380-405 lóerős motorjaival szemben. Az ausztráliai Perth-ben 10. helyen végeztem ami figyelembe véve a körülményeket a nagyjából a várt eredmény volt.

A brazíliai futam félbeszakadása neked jött talán a legrosszabbkor…
A rioi futamom a verseny napján hat pilóta repülése után is még egy nagyon jó idővel az első helyen álltam, amikor is az időjárás közbe szólt és eleredt az eső. Mivel az égi áldás később sem hagyott alább a versenyt félbeszakították és a szabály szerint az eredmény a korábbi repülés / kvalifikáció / során elért eredmény szerint lett kihirdetve. Ezen pedig sajnos két büntetés miatt csak a 11. helyen végeztem, így ezzel kellett megelégednem. Ki tudja mi lett volna, ha nem szakítja félbe az időjárás a versenyt…?

Kanadában végre az új géppel állhattál starthoz!

Igen, ezután következett végre a windsori futam, ahol a Corvus Racer debütált. Tisztában voltunk azzal, hogy a repülőgép bármennyire is szép és jó, az első pár futamon nem lesz…nem lehet nyerő a másik két amerikai típussal szemben, amiket több mint tíz éve fejlesztenek.
Egy versenygépet csak versenyen lehet igazán tesztelni és ezek eredményétől, tapasztalatoktól függően javítani, fejleszteni. Már az első edzés után kijött egy sor gyermekbetegség a gépen. Néhány apróságon lehetett a helyszínen javítani, ám a komolyabb átalakításokra várni kellett a New York-i futam utánig. Végül is két motorcsere és rengeteg éjszakába nyúló szerelés, bütykölés után Windsorban a tizedik helyen végeztem, amit az egész csapat és a gyár is jónak értékelt.
Olyan nagy dolog volt ez, mintha a Forma 1 rajtrácsán egyszer csak egy Csepel versenyautó állnak a a Ferrarik és Mercedes-ek között.
Bizony benne volt a pakliban, hogy gépünk hiába repül szépen, hosszú másodpercekkel elmaradva a mezőnytől nem lesz majd versenyképes és akár utolsó helyen végez. Szerencsére nem így történt!

Eredményesek voltak a változtatások?
Windsor után nem volt sok idő, így csak pár apróság változott a repülőn, de már ez is javított rajta, hiszen míg Kanadában három-négy másodpercre voltunk az élmezőnytől, addig New York-ban már csak mintegy két másodperc volt a hátrány. Ez végül a nyolcadik helyre volt elég. Az amerikai verseny után következett néhány hét szünet, ami lehetővé tette azt, hogy a gépet végre lefessük. Eddig a pillanatig csak teljes egészében matricázva volt, ami nagy ellenállást jelentett a levegőt szelve. Ezen túlmenően több kiló súly is kikerült a gépből, így végre mi is a minimum súlyon voltunk. Kapott új csűrőt, lekerekített szárnyvéget, új farokkereket és új kabintetőt.
Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a Corvus ismét gyorsult és az edzéseken már tudtam harmadik-negyedik időket is futni.
A versenyen végül a második időt repültem, de két erősen vitatható büntetés miatt csak a tizedik lettem… Sebaj …a lényeg, hogy láttuk a repülőgép három futam alatt felnőtt az élmezőnyhöz és annak ellenére , hogy még mindíg csak gyári, 320 lóerős motorral volt szerelve igazán versenyképessé vált. Sajnos mivel a következő futamok (Budapest és Portó) elmaradtak, így nem tudtuk meg, hogy mire képes a Corvus Racer egy erősebb motorral, de nekem van róla elképzelésem… és nem is nehéz kitalálni!

Hogyan értékeled a szezont?
Az éves pontversenyben végül a tizedik helyen zártam, ami kis szerencsével lehetett volna jobb is, de figyelembe véve a körülményeket az eredmény reális. A világbajnokságot a végig egyenletes teljesítményt nyújtó, kiváló angol pilóta Paul Bonhomme nyerte, teljesen megérdemelten.

Mik a terveid a jövő évre?

Mivel a jövő évben nem lesz Red Bull Air Race világbajnokság a Racer-t apró módosításokkal átalakítottunk klasszikus műrepülésre. Két hete éppen az olaszországi Velencében repültem egy három napos légi bemutatón, a már módosított Corvus-szal… örömmel mondhatom, hogy a közönség és a szakemberek nem kis örömére. A jövő év lehetőséget ad arra, hogy a Corvus Racert tovább fejlesszük és a világ számos pontján, bemutatókon repülve megmutassuk, ezzel is hirdetve a magyar szakemberek tudását, kreativitását.

Cikk részletek