Gran Turismo 6
© Gran Turismo
Games

Az évtized 10 legjobb autós játéka

2010 óta rengeteg jobb és rosszabb versenyjátékkal játszottunk, de egyikükbe sem tettünk bele annyi órát, mint ebbe a tízbe.
Ben Sillis and Jamie Hunt-Stevenson
8 perc olvasásPublished on
Egészen remek évtized volt ez az autós játékok számára, kitermelt néhány jobb epizódot pár régóta futó franchise, de berobogott pár új cím is, amelyek fantasztikus autókat, csodás grafikát és rengeteg kihívást hoztak. A brit vidéktől a monacói éles kanyarokig mindenhol száguldoztunk ezzel a tíz játékkal 2010 óta.

Forza Horizon 4

(Playground Games, Xbox One, PC)
Egy olyan évben, amikor több egészen jó autós játék is kijött, magabiztosan vágtatott be a Forza Horizon 4, és elnyerte nem csak 2018 legjobb autós játékának, de 2018 egyik legjobb játékának címét is. Simán ő az évtized legjobbja. Aki ismeri a szériát, az nem csodálkozik ezen - a Forza Horizon minden egyes alkalommal tudott emelni a téten, és mindig közel került mindenki szívéhez a profizmusával, ezzel az Xbox One egyik legnépszerűbb sorozata, sőt, talán mondhatni, hogy system sellere is lett. Csodás grafikája és imádni való nyílt terepeit még nagyon sokáig nem fogjuk tudni megunni.
A Forza Horizon 4 a brit vidékre vágtatott be, a versenyt pedig változó évszakokkal spékelte meg, így egy-egy jól ismert pálya különböző időjárási körülmények között is másnak hatott. Sokak szerint egyébként ez minden idők egyik legszebb autós játéka, amivel nem is igazán vitatkozunk. Rengeteg benne a tennivaló, és folyamatosan jönnek hozzá a DLC-k, szóval biztos, hogy még évekig a szívünk csücske marad.

Mario Kart 8

(Nintendo, Wii U, Switch)
A Nintendo nem annyira a hardcore autóversenyeiről híres, de amíg olyan játékok vannak rá exkluzívan, mint a Mario Kart 8, addig igazából majdhogynem mindegy is. A konzolt sokan vették meg miatta azok, akik nem játszottak Marióék gokart-csodájával Wii U-n, aki viszont megvette, imádta a parádés hangulata miatt, ami akkor kapott igazán erőre, amikor haverokkal egymás ellen játszottunk. De elég a múlt időből, mert ezzel a játékkal bizony folyamatosan játszunk, pedig a Sonic Team Racing és a Crash Team Racing képében elég komoly vetélytársai is akadtak. A Mario Kart 8 bőven a széria legjobbja a Mario Kart 64 óta. Kötelező darab.

DiRT Rally

(Codemasters, PC, Mac, PS4, Xbox One)
Valamiért a rallyjátékok nem sikerültek annyira jól a 2010-es évek elején. A Colin McRae brand eltűnésével a Codemasters inkább az arcade mókák felé tolta az új DiRT-szériát és a Gridet, aztán 2015-ben megtörtént a csoda, jött a DiRT Rally, és a világ egy boldogabb hely lett. A rallyjátékok új királyává vált szinte azonnal, mindenki megtalálta benne a számítását, aki szerette a régivágású rallykat. A DiRT Rallyt olyan érzékkel pakolták össze, hogy szinte minden eleme tökéletesen lett kidolgozva, ami nagyon nagy szó.
De a DiRT Rally nem csak rallyjátékként az évtized egyik legjobbja. Valamiért még azok is rákattantak, akik nem voltak annyira oda a stílusért, így mint versenyjáték az utóbbi tíz év legtöbb listáján előkelő helyen szerepel. A Codemasters is átgondolta a szimulátorokhoz való hozzáállását, és folyamatosan meghallgatta a rajongókat, akik kívánságait igyekezett beépíteni később az update-ekkel a játékba. Ez igen ritka egy fejlesztőcsapattól.

Project CARS

(Slightly Mad Studios, PlayStation 4, Xbox One, PC)
A screenshot of Red Bull McLaren in Project CARS

Burn rubber in Project CARS

© Slightly Mad Studios

2015-ben a fene se gondolta volna, hogy az egyébként egyáltalán nem rossznak tűnő, közösségi finanszírozás segítségével befejezett Project CARS ekkorát fog ütni. A Slightly Mad játéka viszont eléggé betalált. Ennél realisztikusabb autós játék nem sok létezik, pont ezért sem volt mindenkinek való, a Project CARS ugyanis igyekezett tökéletesen visszaadni a vezetés élményét, amihez viszont rengeteg gyakorlás kell, de ha megvolt, akkor már simán lenyomhattál bárkit benne.
De ez nem volt mindig így, egy kicsit döccenősen indult a játék a megjelenésekor, a fejlesztők viszont folyamatosan javították, majd elkészítették a folytatását is. A sok javítás után viszont az első rész annyira jó lett, hogy itt a helye az évtized legjobb versenyjátékai között.

Assetto Corsa

(505 Games, PC, PS4, Xbox One)
Az olaszok tényleg elég sok mindenben az élen járnak, de a szimulátorok világát nem nagyon igyekeztek meghódítani. A Kunos Simulazioni viszont egy olyan kis csapat, ami gyakorlatilag szerelemből készítette el az Assetto Corsát, és letarolták vele a világot. Még a profi versenyzőket is ámulatba ejtette a tökéletessége. A Kunos lelkesedése annyira volt elég, hogy kitermeljen egy folytatást is, és hogy megjelentesse eleinte picinek tűnő PC-játékát konzolokra is. Akár VR-szemüveggel is száguldozhattál vele, ha pedig belemerültél a modokba, akkor könnyen elnyelhetett téged a lehetőségek óriási tárháza. Nem lehetett sohasem csak úgy "játszogatni" vele, vagy bekebelezett teljesen vagy egyáltalán nem.

Gran Turismo 6

(Polyphony Digital, PlayStation 3)
"Néha a kevesebb több" - mondhatná a Polyphony Digital, akik nem sűrűn hoznak ki Gran Turismo-játékot, de amikor igen, akkor nagyot szólnak. Minden egyes részt imádott mindenki a részletessége és a remek játékélmény miatt, de a 2013-as Gran Turismo 6 áll talán a legközelebb mindenki szívéhez.
Különösebben sokat nem változott játékmechanikában a hat számozott epizód, de a 2013-as annyira perfektre csiszolta az elemeit, ahogy más játékok nem nagyon tudták. Embertelenül sok autóval, a NASCAR-tól a jégen autózásig mindenféle vezetési élménnyel a GT6 megmutatta, hogyan is kell ezt csinálni. De már nagyon jöhetne a következő rész.

Forza Motorsport 7

(Turn 10 Studios, Xbox One, PC)
Talán a Forza Motorsport 7 mutatta meg igazán az Xbox One X igazi erejét, hiszen a játék valami elképesztően néz ki, meg is izzasztja a konzolban rejlő vasat rendesen. A Forza Motorsport 7 60 FPS-sel képes futni natív 4K-ban full HDR-rel, ami olyan részletességet és folyamatos mozgást jelent, melyet konzol még nem nagyon tudott mutatni korábban versenyjátékban. De a játék nem csak ezért volt lélegzetelállító, hála istennek száguldozni is rettenetesen jó vele.
Erős autólistája, brutális kidolgozottsága, és a pályák mennyisége bőven elég ahhoz, hogy még most is folyamatosan nyúzd, a tartalmával és a játékélményével pedig a Forza Motorsport 7 még azt is elérte, hogy ne is annyira a kinézete miatt beszéljenek róla az emberek. A változó időjárás változatossá teszi a játékot, bár egyébként nélküle is rengeteg lenne benne a kihívás. Simán az étvized egyik legjobbja.

F1 2019

(Codemasters, PC, PS4, Xbox One)
Igazából bármelyik hivatalos F1-játékot ki lehetett volna rángatni a szériából, a játékélmény tulajdonképpen mindegyikben ugyanaz. De az igazi rajongók tudják, hogy ez nem feltétlenül igaz. Pont ezért szeretik talán legtöbben az F1 2019-et, hiszen a Codemasters kijavította a hibákat, így a játéksorozat legjobbja jöhetett ki idén, amibe érdemes volt iszonyú időt beleölni. Bárkinek jó, hiszen a különféle segítségek igénybevételével bárki elérhet benne sikerélményt, de a hardcore játékosok minden nélkül tolják.
A sztorimódja elég érdekes újítás volt, amelyben egy kezdő F2-pilótát kellett a csúcsra juttatni. A multiplayer már csak hab volt a tortán. Az év és az évtized legjobb autós játékai között is ott a helye.

The Crew 2

(Ubisoft, PC, PS4, Xbox One, Google Stadia)
Totálisan egyszerű. Ha életszerű open world autós játékot keresel, akkor ott a Forza Horizon. Ha egy olyat, ahol autóval, motorral, repülővel, hajóval és monster truckkal is lehet ész nélkül rohangálni, akkor itt a The Crew 2. A Ubisoft jelentőset lépett előre az első részhez képest, úgyhogy sokkal jobb élmény volt versenyezni Amerikában, mint korábban. Még a megjelenés után ennyi idővel is hoz újdonságokat a játék akkor is, ha haverokkal vagy a géppel versenyzel. Szuper arcade móka, ha nem vársz tőle tökéletességet. De ha így teszel, akkor nagyon leköt.

Gran Turismo Sport

(Polyphony Digital, PlayStation 4)
Négy évvel a Gran Turismo 6 sikerei után már nagyon ki voltak éhezve a rajongók egy PS4-epizódra. Amikor azt hitted, jön a Gran Turismo 7, jött a Gran Turismo Sport, ami szerencsére hozta, amit kellett. Nem véletlenül lett az esportolók egyik kedvenc játéka, a kidolgozottsága és lehetőségei ugyanis eléggé erősek.
A legnagyobb újdonságot a Sport mód hozta, amivel az online versenyzés még élvezetesebb lett, így talán még többen vágtak bele a netes furikázásba, mint korábban. Az új Advanced Matchmaking Systemnek köszönhetően mindenki megfelelő ellenfelet találhatott magának. Nem úgy tűnik, hogy egyhamar kikopik majd az esport-érából, a GT Sport bebetonozta magát a legjobbak közé hosszú időre.