Hogyan készülnek fel fizikailag és mentálisan a Dakar versenyzői?

Daniel Sanders: Volt szerencsém sokszor ellátogatni a Red Bull APC [Athlete Performance Center] központjába Ausztriában. Néha azért, hogy segítsem a sérülésből való felépülésemet, máskor pedig csak azért, hogy arra koncentráljak, hogyan tudnék még jobban motorozni. Ha sérülésből jövök vissza, akkor azon dolgozunk, hogy visszanyerjem az erőmet. Ez egy olyan hely, ahol feszegetheted a határaidat, és ez sokat segít, amikor a Dakaron versenyzel. Még akkor is, ha sérüléssel vagy az APC-nél, a hangulat mindig pozitív.

Lucas Moraes: Az első Dakaron szenvedtem a tengeribetegségtől, ezért most olyan gyakorlatokat végzek, amelyek segítenek megelőzni ezt. Emellett, ha tudom, hogy hosszú szakasz lesz, sok emelkedővel és lejtővel, beveszek néhány gyógyszert, ami segít elkerülni a tengeribetegséget. Szóval ez egy kis gyógyszer és egy kis edzés kombinációja, amit a rali előtt végzek.

Luciano Benavides: A Dakar fizikai és mentális terhelése szélsőséges. Két héten át, naponta órákon keresztül, akár 150 km/órás tempóval száguldunk egyedül a sivatagban. Kívülről senki sem látja igazán azokat a kockázatokat, amelyeket vállalunk, ráadásul odakint könnyen eluralkodhat az emberben a magány érzése. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a fizikai felkészülés mellett a mentális állóképességre is ugyanekkora hangsúlyt fektessünk. Ráadásul egy olyan versenyre készülünk, amelyet nem lehet "újrajátszani” – minden nap és minden út egyszeri és megismételhetetlen, amivel mentálisan is meg kell tudni küzdeni.

Daniel Sanders: A Dakaron van egy saját reggeli rituálém: egy igazi, tomboló "rave-barlang”. Ez segít levezetni a feszültséget, és gyorsan a megfelelő mentális állapotba kerülni. Ilyenkor csak a zenére figyelek, és elkezdek ugrálni a lakókocsiban. Feldobja a hangulatot, mindenkit felpörget egy kicsit, oldja a nyomást, és mellékesen még azt is segíti, hogy lemenjen a reggeli.

Lucas Moraes: A Dakar hosszú napokra elszakítja az embert az otthonától, és számomra ez messze a legnehezebb része az egésznek. Igyekszem azonban mindent megtenni a családomért, akik végig követik a versenyt a tévében és a közösségi médiában egyaránt. A lányom például mindig azt kéri, hogy hozzak neki haza egy trófeát. Nem könnyű távol lenni tőlük, de profi sportolóként abban hiszek, hogy a munkámmal példát mutathatok: meg szeretném tanítani a gyerekeimnek, hogy ők is bátran kergessék az álmaikat.

Luciano Benavides: A pszichológusommal való rendszeres konzultáció hatalmas segítséget jelent. Minden egyes szakasz után ki tudom adni magamból a felgyülemlett feszültséget: elmondom, mit éltem át, mik voltak a kétségeim, a félelmeim, de a pozitív élményeim is. Ez segít rendet tenni a fejemben, értelmet ad a történteknek, és visszavezeti a fókuszt arra, ami igazán számít: a következő nap céljára.

Daniel Sanders: Az eltévedéssel úgy lehet a legkönnyebben megbirkózni, ha gyorsan felismerjük a hibát, és nem hagyjuk, hogy egy apró tévedés komoly problémává nőjön. Amikor hibázom, mindig visszatérek oda, ahol biztosan tudom, hogy száz százalékosan jó helyen voltam. Onnan újra felépítem az egészet: hangosan olvasom az útikönyv jegyzeteket, végiggondolom a lépéseket, és átbeszélem magammal a helyzetet. Ez egyben jó alkalom arra is, hogy igyak vagy egyek valamit, különösen akkor, ha érzem, hogy kiszáradtam vagy csökken az energiaszintem. Az eltévedés ijesztő tud lenni, ezért ilyenkor különösen fontos megbizonyosodni arról, hogy az agyam teljesen éber, és minden figyelmem arra összpontosul, hol is vagyok valójában.

Luciano Benavides: Mivel minden szakasz más és más, folyamatosan alkalmazkodnom kell a vezetési stílusommal. Figyelembe veszem a fáradtságomat, és az esetleges sérüléseimet is. A Dakar egyik legnagyobb kulcsa az alkalmazkodóképesség: lehetsz a leggyorsabb a rajtnál, de ezt a tempót két héten át fenntartani rendkívül nehéz. Okosan kell versenyezni, és figyelni kell a test jelzéseire, mert a fáradtság előbb-utóbb mindenkinél kijön.

Daniel Sanders: Óriási terhelés nehezedik ránk, amikor nap mint nap egy nehéz motorral állunk rajthoz. Már a felszerelés önmagában komoly súlyt jelent: a bakancs közel öt kilogramm, a légzsákos mellény kettő, a sisak egy kiló, és mindehhez még három liter vizet is magunkkal viszünk. Ezt a terhet tizennégy napon át cipelni és versenyezni vele eléggé megterhelő. A Dakarra való felkészülés során emiatt intenzív kardióedzést végzek. Ha fizikailag erősnek érzed magad, sokkal inkább arra tudsz koncentrálni, hogy kiaknázd a motoron a benned lévő képességeidet, nem pedig arra, hogy egyszerűen csak túléld a szakaszt. Amikor minden összeáll, hagyhatod, hogy a motor végezze a munkát, te pedig szinte lebegsz rajta.

Luciano Benavides: A Dakar kezdetén az elme és a test még teljesen fel van töltve, és maximális készenlétben van. Egy hét elteltével azonban - még ha a mentálisan továbbra is erős vagy – a tested elkerülhetetlenül fáradni kezd. Ilyenkor az elme gyakran azt hiszi, hogy még lehet gyorsítani, miközben a test már a határait jelzi. A Dakar egyik legnehezebb kihívása a mentálisan vágyott és a fizikailag lehetséges teljesítmény közötti egyensúly megtalálása.