Hunt neve mind a mai napig ismerősen cseng a Formula-1 rajongók emlékeiben. És most nem csak az 1976-ban szerzett világbajnoki címére gondolunk. Sőt kimondottan nem arra, ugyanis Hunt sokkal inkább kicsapongó és rendkívül laza életvitelének köszönhetően véste bele magát a köztudatba. Igazából Hunt maga volt a megtestesült egyéniség, aki ellentmondásos pólóüzenetekkel, sörrel és cigarettával adta hírül, hogy ő a pályán kívül is nagyon vagány.
Ennek apropójából és születésének 70. évfordulójára emlékezve gyűjtöttük össze a szőke lazasággal kapcsolatos legjobb érdekességeket.
1. Verseny utáni interjúk
Az alábbi videóban James Hunt közvetlen az 1976-s Brit Nagydíj után adott interjúját lehet megnézni. Hunt nem hazudtolta meg önmagát. Két kérdés között rágyújtott egy cigarettára, csakhogy hozza a formáját.
2. Nehezen legyőzhető, tisztességes versenyző
Ron Howard 2013-ban megjelent Rush című filmje az 1976-os Formula-1-es szezonban Niki Lauda és Hunt közötti világbajnoki versenyfutást mutatja be. A drámai küzdelmet felelevenítő alkotásban a közönség Hunt egy ritkán látható, mélyebb oldalát is megnézhette.
"Vannak jó versenyzők és rossz versenyzők, tehetségesek és olyanok akiket nehéz legyőzni. James egyike volt ezeknek. Ellenfelek voltunk a pályán, de nagyon tiszteltük egymást. Tudtuk, egyikünknek sem szabad hibázni egymás mellett, különben az valamelyikünk vagy mindkettőnk életébe kerülhet. Huntra mindig lehetett támaszkodni" - mondta el Niki Lauda.
Íme egy részlet a Rush című filmből.
3. Nyugodt és versengő volt egyszerre
Annak ellenére, hogy nyugodt volt a természete, Huntban mindig ott dübörgött a versenyszellem különösen, ha kedvenc hobbijairól, a squashról, teniszről vagy a társasjátékról volt szó.
4. Nem félt megmutatni magánéletét
Hunt nem igazán tudott ellenállni a szép nők vonzerejének, amelyet felesége, Suzy sem tűrt sokáig: elhagyta hűtlen férjét.
5. A szakkomentátor
Az 1979-es Brit Nagydíj után Hunt visszavonult a versenyzéstől, 1980-ban pedig elfogadta a BBC ajánlatát, és a nagynevű csatorna szakértő kommentátoraként dolgozott 13 évig, egészen haláláig. Természetesen Hunt itt sem hazudtolta meg önmagát, élő adásban nem egyszer tett ellentmondásos és káromkodó megjegyzéseket.
6. Mai kiválóságok tisztelegtek Hunt emlékének
Közel negyed évszázaddal Hunt halálát követően mai a kiválóságok továbbra is adóznak a néhai legenda emléke előtt. A 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen James Hunt "álnéven versenyzett" a 2012-es Monacói Nagydíjon.

