Keszthelyi Vivien
© VRS Sport Group
Formula Racing

Keszthelyi Vivien: Soha nem izgultam még ennyire

A 20 éves pilóta a Forma-1-es versenyhétvégén debütál az Euroformula Openben.
RedBull.hu
3 perc olvasásMegjelenés
Már csak néhányat kell aludni, és Keszthelyi Vivien pályafutása mérföldkőhöz érkezik: a 20 éves autóversenyző ugyanis a hétvégén a Forma-1-es Portugál Nagydíjon debütál az Euroformula Openben. A Team Motopark pilótája a múlt héten a barcelonai teszteken készülhetett a szezonra – erről mesélt a RedBull.hu-nak.
„Az első nap nagyon sikeres volt, a tizenhárom autó közül stabilan az ötödikek voltunk. Következő nap viszont túl sok beállítást próbáltunk ki, nem igazán jött össze, és az időjárás is bezavart, előbb esni kezdett, majd gyorsan felszáradt. Úgyhogy inkább a tanulásról szólt a nap, próbáltuk megnézni, agyon használt gumikon hogyan viselkedik az autó, hiszen a versenyeken is ilyeneket használhatunk majd. Összességében az első napnak nagyon örülök, mert megmutathattam a csapatnak, a szüleimnek és a támogatóimnak is, hogy képesek vagyunk ott lenni az elején.”
Viviennek ez lesz az első szezonja formaautóval, úgyhogy mondhatjuk: még a tanuló fázisban jár.
„A Team Motopark egy bajnok csapat, rengeteg tudást raknak alám, úgyhogy bízok a sikeres szezonban. Az elején biztosan nem leszünk a top háromban, de szoros lesz a mezőny. Megpróbálok mindent megtenni, ami tőlem telik. Nem lesz egyszerű, hiszen van, aki már az ötödik szezonját versenyzi itt, de év vége felé már szeretném megközelíteni a dobogót. A legnagyobb kihívás számomra az, hogy nekem van a legkevesebb kilométerem formaautóban. Látom, hogy a többiek mennyit utaznak tesztelni. Van, akinek megadatott ez az anyagi háttér, de megpróbálom behozni. A teszten már sikerült bejönni az ötödik helyre, de tisztában vagyok vele, hogy a versenyhétvége az teljesen más lesz. Nem is szeretnék kapkodni, hanem szépen, lépésről lépésre felépíteni a szezont.”
Az első versenyhétvége tehát most vár rá Portugáliában – a Forma-1-es nagydíjon...
„Korábban nem nagyon volt ilyen, hogy ennyire izgultam volna. Nagyon jó dolog, hogy Forma-1-es futamhétvégén kezdődik a szezonunk. Emiatt persze nehezebb lesz, nagyobb a nyomás, egy ekkora versenyhétvégén ott lenni ilyen kevés tapasztalattal nem egyszerű. De megpróbálom kihozni magamból a legjobbat, és ahogy minden pilótánál, nekem is az lesz a legfontosabb, hogy célba érjek.”
Vivien május 2-án, a Portugál Nagydíjon debütál a sorozatban.