Takáts Pál siklóernyője vitorlázik az Alpokban
© redbullcontentpool.com
Paragliding

Red Bull X-Alps 2023: gyönyörű film Takáts Palival (is) a főszerepben

A dokuban többek közt láthatjuk, ahogy a magyar versenyző könnyek közt ér célba a 4. helyen élete legjobb versenyén.
RedBull.hu
2 perc olvasásMegjelenés
Már több, mint 4 hónapja annak, hogy végigizgultuk a Red Bull X-Alps 2023-as kiírását. Azért is követtük kiemelt figyelemmel a világ egyik legnépszerűbb siklóernyő és túraversenyét, mert Takáts Pali óriásit ment rajta, többször is állt az élen, végül 1883 kilométert siklóernyőn repülve, és 235 km-t gyalogolva, 6 nap és 20 óra alatt teljesítette a távot, amivel pályafutása legjobb eredményét elérve a negyedik helyen ért célba.
És most jöjjön a jó hír: elkészült egy fantasztikus dokumentumfilm az idei versenyről, amit már ti is megnézhettek, ráadásul remek teljesítményének köszönhetően Takáts Pali is főszereplő benne.
Lenyűgöző felvételeken kísérhetjük végig a versenyt, hiszen Paliék fantasztikus tájakon repültek keresztül: havas vagy sziklás hegycsúcsok, patakok, folyók, tavak. Láthatjuk, mekkora küzdelem gyalogosan legyőzni a távokat, hogy milyen lábsérülések nehezítik a dolgukat vagy éppen mekkora kihívás úgy repülni, hogy borzasztóan hideg északi széllel kell megküzdeniük.
És Pali valóban az egyik főszereplő: láthatjuk akkor, amikor a verseny élén érkezik oda az egyik ellenőrzőponthoz, láthatjuk fekve enni vagy éppen madárként leszállni. És a film legszebb jeleneteként láthatjuk azt is, ahogy örömkönnyekkel érkezik meg 4. helyezettként a célba.
Bónuszként pedig rövid időre még abba is belekukkanthatunk: milyen volt 2005-ben versenyezni a Red Bull X-Alpson, amikor még okostelefonok nem segítették a versenyzőket, papír alapú térképet használva próbáltak meg eljutni A-ból B-be.
Úgyhogy nézzétek, a háromnegyed órás doku minden perce megéri!

44 perc

Red Bull X-Alps 2023

2023 marks the 20th anniversary of the world's toughest adventure race across the Alps with elite athletes.

angol

Része a hírnek

Red Bull X-Alps

Only the strongest, most skilled athletes are able to take on the race across the Alps by foot and paraglider.

1 Évad · Epizódok 6
További epizódok