Tótka Sándor
© Pálfi Balázs
Kayaking

Tótka Sanyiék elhozták az aranyat Párizsból!

A kajaknégyes a világbajnoki ezüst után megnyerte az olimpiai tesztversenyt.
RedBull.hu
1 perc olvasásPublished on
„Inkább szinten tartunk, megnézzük a víz minőségét, ami egyébként hasonlít a szegedihez, a hőmérséklete meleg. Nézzük a szélirányokat is, és jónak tűnik a pálya. Jó itt lenni úgy, hogy már megvan a kvóta” – nyilatkozta Párizsban a RedBull.hu-nak Tótka Sándor azután, hogy pár nappal korábban ezüstérmes lett a kajak négyessel 500-on a duisburgi világbajnokságon, mellyel négy olimpiai kvótát szereztek.
Nos, a párizsi olimpiai tesztversenyen Sanyi mellett Nádas Bence, Csizmadia Kolos és Kuli István úgy megnézték a víz minőségét, hogy közben meg is nyerték a kajak négyesek világkupáját, így az ezüst után most egy-egy arany került a nyakukba!
Sanyiék a középfutamukból a harmadik helyen jutottak tovább a döntőbe, ahol az első rajt visszalövése sem zavarta meg a fiúkat, remek kezdés után féltávnál a második helyen álltak, majd óriásit harcoltak a spanyolokkal, akiket végül két és fél tizedmásodperccel meg is előztek.
Sanyi arról is beszélt korábban: most, hogy megvan a kvóta, kezdődik a közvetlen felkészülés az olimpiára – egy aranyérem nem is rossz kezdet.