Vas Blanka
© Bertalan Ádám
Bringa

Vas Blanka egy negyedik hellyel rúgta be az országúti szezont

Ismét remekelt a Trofeo Alfredo Bindán.
RedBull.hu
2 perc olvasásPublished on
Nem túlzás az állítás: az olaszországi Trofeo Alfredo Binda egynapos országúti mezőnyversenyt Vas Blankának találták ki. A magyar bringás egy évvel ezelőtt vett részt először a World Tour-sorozaton belül megrendezett viadalon, és rögtön egy fantasztikus második helyezést ért el.
Idén is rajthoz állt az SD Worx-Protime magyar bringása, ráadásul ez volt az első versenye az országúti szezonban – és ezúttal sem vallott szégyent. Sőt!
A lombardiai Luino és Cittiglio közötti 146,1 kilométeres jubileumi, 50. Trofeo Alfredo Bindán sokáig nem sok izgalom történt, együtt haladt a főmezőny, melynek Blanka is a tagja volt. Az utolsó 60 kilométeren kezdődtek meg az igazi támadások, de az utolsó 20 km-ig egyik sem járt sikerrel.
Ekkor egy hatfős szökevénycsoport tudott meglépni, de az utolsó kilométerekre már csak három rider haladt a mezőny előtt. A főmezőny addigra már 13 fősre apadt, de Blanka továbbra is benne volt.
Miután a szökevény hármas beért a célba – Blanka csapattársa, Anna van der Breggen szerezte meg az ezüstérmet –, jöhetett a mezőnyhajrá, melyben komoly sprintereket is legyőzve a magyar bringás bizonyult a legjobbnak, vagyis Blanka a győztestől 47 másodperc hátránnyal a negyedik helyen ért be a célba!
A magyar bringás tehát a tavalyi évhez hasonlóan ismét remekül megalapozta szezonját a Trofeo Alfredo Bindán, ráadásul ismét nagyon értékes világranglista-pontokat szerzett.
Az országúti szezonban pedig a tavasz beköszöntével Blankának nincs megállás: folytatás szombaton a Milanó–Sanremo Donne-versenyen.

Része a hírnek

Vas Kata Blanka

The Hungarian multi-discipline cycling prodigy who's already a threat for podiums on the world stage in cross-country, cyclo-cross and road racing.

HungaryHungary
Profil Megtekintése