Nehezen indult Liam Lawson pályafutása az Oracle Red Bull Racingnél, ezért a csapat elöljárói úgy döntöttek, hogy két futamot követően pilótát cserélnek, és a Visa Cash App Racing Bulls versenyzőjével, Cunoda Jukival folytatják tovább a 2025-ös Formula 1-idényt. A japán versenyző valószínűleg még fel sem fogta a történéseket, de azzal minden bizonnyal tisztában van, hogy mekkora kihívás lesz a világ legjobb pilótájának, Max Verstappen csapattársának lenni, akinek oldalán már a hétvégi - számára hazai pályának számító - Japán Nagydíjon debütálhat.
"Juki tapasztalata nagy segítséget jelent majd az RB21 fejlesztésében. Örömmel köszöntjük őt a csapatban, és várjuk, hogy mit tud majd kihozni magából és az autóból” - mondta el a pilótacserét követően a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner.
Hazai pályán debütálni igencsak izgalmas lesz, a szurkolók pedig biztosan nagyon fogják buzdítani Jukit, hiszen ő a sportág az első olyan japán pilótája, aki egy élcsapat színeiben versenyezhet. Édes teher lesz ez Cunoda számára, hiszen minden szempár kettőzötten fog rászegeződni, ráadásul a négyszeres világbajnok, a címvédő Max Verstappen oldalán versenyezhet majd.
Az időmérők és versenyek egymás elleni statisztikáit nézve Cunoda felülmúlta Nyck De Vriest, Daniel Ricciardót és Liam Lawsont is – valójában egyedül Pierre Gasly volt az egyetlen csapattársa, aki meg tudta verni a japán pilótát. De nézzük meg, hogyan teljesítettek a négyszeres F1-es világbajnok, Max Verstappen mellett korábbi csapattársai.
01
Carlos Sainz
- Csapat: Scuderia Toro Rosso
- Nagydíjak: 56 (23 Max-szal közösen)
- Legjobb rajtpozíció: 5 (x1)
- Legjobb helyezés: 4 (x1)
- Pontok: 112
Carlos Sainz és Max Verstappen között mindig is ádáz rivalizálás volt. A 2015-ös F1 Ausztrál Nagydíjon debütáltak a Scuderia Toro Rosso színeiben. Ezt a versengést tovább fokozta, hogy mindketten a Red Bull Racing ülésére pályáztak. Eközben az akkori Red Bull-versenyző, Danyiil Kvjat is érezte a nyomást, hiszen neki is bizonyítania kellett, hogy megtarthassa a helyét Daniel Ricciardo mellett. Mind a négyen a Red Bull Junior Team programján keresztül jutottak el az F1-be, így jól ismerték egymást. A 2015-ös szezonban Verstappen és Sainz rekordpontszámot hozott a faenzai csapatnak: Verstappen 49 ponttal és két látványos negyedik helyezéssel zárt, míg Sainz 18 pontot szerzett.
A fordulópont 2016-ban érkezett el, amikor Kvjat hazai versenye, az Orosz Nagydíj nehézre sikerült, és a Red Bull úgy döntött, hogy Verstappent előlépteti a főcsapathoz. A holland pilóta a Spanyol Nagydíjon mutatkozott be a Red Bull Racingnél – és rögtön megnyerte a futamot, amivel történelmet írt. Ricciardónak pedig új csapattársa lett.
Egymás elleni mérleg
Carlos Sainz
Max Verstappen
Kvalifikációk:
11
12
Versenyek:
9
12
02
Daniel Ricciardo
- Csapat: Scuderia Toro Rosso
- Nagydíjak: 39
- Legjobb rajtpozíció: 5 (x1)
- Legjobb helyezés: 7 (x2)
- Pontok: 30
- Csapat: Red Bull Racing
- Nagydíjak: 100 (58 Max-szal közösen)
- Legjobb rajtpozíció: 1 (x3)
- Legjobb helyezés: 1 (x7)
- Pontok: 956
A népszerű és közvetlen Daniel Ricciardo inkább egy nagytestvér volt Max Verstappen számára, mint rivális – segített a tinédzsernek hozzászokni a reflektorfényhez. A holland és az ausztrál 2016 és 2018 között voltak csapattársak, és bár mindketten keményen hajtottak a pályán, Ricciardo az egyetlen, aki valaha legyőzte Verstappent egy szezonban – ráadásul kétszer is. Az ausztrál pilóta 2016-ban összetettben harmadikként zárt, míg Verstappen mögötte végzett. 2018-ra azonban a holland új szintre emelte a teljesítményét, és egyértelműen ellépett Ricciardótól: 11 dobogós helyet szerzett az ausztrál kettőjével szemben. Mivel egyre inkább úgy tűnt, hogy Verstappen mögött második számú pilótává válhat, Ricciardo úgy döntött, továbbáll. Előbb Sainz helyére a Renault-hoz szerződött, majd később a McLarenhez igazolt, mielőtt végül visszatért Faenzába.
Egymás elleni mérleg
Daniel Ricciardo
Max Verstappen
Kvalifikációk:
25
33
Versenyek:
24
32
Pole-pozíciók:
3
0
Dobogók:
19
22
Győzelmek:
4
5
03
Pierre Gasly
- Csapat: Toro Rosso/AlphaTauri
- Nagydíjak: 96
- Legjobb rajtpozíció: 2 (x1)
- Legjobb helyezés: 1 (x1)
- Pontok: 268
- Csapat: Red Bull Racing
- Nagydíjak: 12
- Legjobb rajtpozíciója: 4 (x1)
- Legjobb helyezés: 4 (x1)
- Pontok: 64
Pierre Gasly lenyűgözte a Red Bull Junior Teamet – ő a legsikeresebb versenyzőjük az utánpótlás-sorozatokban –, és amikor megkapta az esélyt a Formula–1-ben, a Toro Rossónál is bizonyította a tempóját. A franciát 2019-ben előléptették a Red Bull Racinghez, ahol azonnal nyomás nehezedett rá, jól kellett teljesítenie és stabilan hoznia a pontokat. Gasly azonban nem találta az összhangot az RB15-tel. Egy nagy egyéniséget és kiváló versenyzőt, Daniel Ricciardót kellett pótolnia, ami hatalmas kihívás volt. Ráadásul a Mercedes dominálta a bajnokságot, így a Red Bull nem engedhette meg magának, hogy kivárja, míg Gasly belerázódik. 12 verseny után vissza is küldték Faenzába. Ez sok versenyző karrierjét derékba törhette volna, de Pierre nem adta fel. Újra megtalálta a formáját, és a 2019-es Brazil Nagydíjon második lett – épp korábbi csapattársa, Verstappen mögött. 2021-ben aztán Monzában megszerezte az akkor már AlphaTauri néven versenyző olasz csapat második futamgyőzelmét. Miután ismét bizonyított, új kihívás után nézett, és az Alpine-hoz igazolt.
Egymás elleni mérleg
Pierre Gasly
Max Verstappen
Kvalifikációk:
1
11
Versenyek:
1
11
Pole-pozíciók:
0
1
Dobogók:
0
5
Győzelmek:
0
2
04
Alex Albon
- Csapat: Scuderia Toro Rosso
- Nagydíjak: 12
- Legjobb rajtpozíció: 9 (x1)
- Legjobb helyezés: 6 (x1)
- Pontok: 16
- Csapat: Red Bull Racing
- Nagydíjak: 26
- Legjobb rajtpozíciója: 4 (x4)
- Legjobb helyezés: 3 (x2)
- Pontok: 197
Alex Albon és Max Verstappen már a gokartos éveik alatt ismerték egymást. 2010-ben Albon legyőzte Verstappent a KF3-as világkupán (a fiatal Pierre Gasly pedig negyedikként zárt), de Verstappen visszavágott a WSK Euro Series-ben, és megnyerte a sorozatot is. Albon 2019-ben a Red Bull Junior Teamből érkezett az Formula 1-be, és az első thai pilóta lett Prince Bira 1954-es szereplése óta, aki F1-ben versenyzett. Mindössze 12 futamot teljesített a Toro Rossónál, mielőtt a Red Bull Racing féltávnál előléptette Gasly helyére. Szorgalmas és alázatos versenyzőként stabilan hozta a pontokat, de egy probléma akadt: 26 Red Bullos versenye alatt mindössze kétszer állhatott dobogóra, miközben Verstappen folyamatosan fejlődött, és egyre nagyobb lett köztük a különbség. A Red Bull olyan pilótát keresett, aki képes segíteni a csapatot az 1-2-es eredmények elérésében, futamokat nyerni és Verstappent támogatni a bajnoki harcban. Így a 2021-es szezonra Albon tartalék- és tesztpilótává lépett vissza, helyét pedig Sergio Pérez vette át. Albon azonban nem keseredett el: kulcsfontosságú munkát végzett a szimulátorban, amely segített Verstappennek megszerezni első világbajnoki címét. Emellett mentorálta Cunoda Jukit, versenyzett Liam Lawson mellett a DTM-ben, majd új kihívások után nézve a Williamshez igazolt.
Egymás elleni mérleg
Alex Albon
Max Verstappen
Kvalifikációk:
1
25
Versenyek:
9
17
Plo-pozíciók:
0
2
Dobogók:
2
15
Győzelmek:
0
3
05
Sergio Pérez
- Csapat: Red Bull Racing
- Nagydíjak: 90
- Legjobb rajtpozíció: 1 (x3)
- Legjobb helyezés: 1 (x5)
- Pontok: 932
Miután 2021-ben két fiatal pilótát is Verstappen mellé ültetett, a Red Bull Racing új stratégiát választott: egy tapasztalt versenyzőt igazolt. Sergio Pérez személyében egy olyan pilóta érkezett, aki már tíz F1-es szezont maga mögött tudhatott: 11 dobogós helyezése és egy futamgyőzelme volt, valamint kulcsszerepet játszott abban, hogy a Force India előbb Racing Pointtá, majd Aston Martinná alakult.
A Red Bullnál eltöltött négy szezonja során folyamatosan fejlődött: a bajnoki pontversenyben negyedik, harmadik, majd második lett. 2023-ban pedig aktív részese volt az F1 történetének legdominánsabb csapatteljesítményének. 2024-ben azonban már nem találta az összhangot az RB20-szal, és csak nyolcadikként végzett az összetettben. Ennél is nagyobb probléma volt, hogy a Red Bull elveszítette a konstruktőri bajnokságot – ez pedig megpecsételte a mexikói sorsát. Bár több futamot teljesített Verstappen csapattársaként, mint bárki más, és nagy sikereket ért el, eljött az idő, hogy helyet adjon egy fiatalabb versenyzőnek, Liam Lawsonnak, akinek mindössze két verseny jutott a holland mellett. A helyét tehát Cunoda veszi át, a Red Bull Racing háza táján pedig mindenki abban bízik, hogy a japán segítségével visszaülhet a csapat a konstruktőri trónra.
Egymás elleni mérleg
Sergio Pérez
Max Verstappen
Kvalifikációk:
11
79
Versenyek:
11
79
Pole-pozíciók:
3
47
Dobogók:
18
53
Győzelmek:
5
53
Része a hírnek